Skót pub, étterem és ajándék
  • English
  • Magyar

ARDMORE traditional cask (46%)

 
Lepárló: 
Ardmore
Alkoholfok: 
46%
Űrtartalom: 
0,7

Az Ardmore épületei fölött még ma is gyakran megfigyelhető, hogy köröz Skócia nemzeti madara, a fönséges szirti sas. Mindössze 442 pár fészkel Skóciában (és ugyanakkor Nagy Britanniában), így a helybéli sas pár kiemelt figyelmet kap a lepárlótól, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az Ardmore szimbólumává vált. A sas jelképezi ugyanakkor a lepárló azon törekvését, hogy minél inkább megtartsák a tradicionális készítési eljárásokat. Az Ardmore 1898-as indulása óta a közelmúltig szinte kizárólag blended whiskykbe (főleg a híres Teacher’s-be) adta értékes nedűjét. Az elmúlt években azonban több féle hivatalos palackozás is megjelent, kilépve ezzel a lepárló az ismeretlenségből. A highland-i régióban a magas költségek miatt egészen ritka, hogy egy üzem tradicionális módon tőzegelt árpából készítsen whiskyt. Az Ardmore ez alól kivétel, ezáltal a régió sajátságaihoz képest egy egészen egyedi ízvilágú malttal jelentkezik a piacon. A hagyományos amerikai tölgyfahordós érlelést követően ezt az italt az Ardmore testvérlepárlójánál, a Laphoraignál is használt kisméretű, negyedes (ún. quarter cask) hordóban pihentetik. Ebben a rövid, de intenzív érési szakaszban (a whisky nagyobb felületen érintkezik a fával) nyeri el az Ardmore egyedi sima karakterét. A palackozás nem hűtve szűrve, 46%-ra beállítva történik.